Először is szeretném megköszönni azoknak a kedves amatőr társaimnak, akik időt és
fáradságot nem kímélve eljöttek és segítettek a munkájukkal, hogy megvalósuljon
ez a remek kis bemutató.

(Cserna Antal, Molnár Péter, Ifj.Molnár Tamás, Pósán Tibor,Tóth Gábor, Baraté Levente, Jónás Károly, és Dunavölgyi Ferenc)
Január elején kezdődött a szervezkedés. A munkahelyemen találkoztam egyik ismerősömmel és beszélgetés közben szóba került a csillagászat. Majd’ 40 percnyi beszélgetés után kérdezte, hogy mit szólnék egy kis csillagászati bemutatóhoz egy szigethalmi általános iskola tanulói számára. A felesége abban az iskolában tanít és a gyerkőcöket érdekelhetné a téma.
Kis gondolkodás után igent mondtam, amit egy picit bántam, mert idő hiánya miatt felelőtlennek éreztem magam.(álladó munka) Másnap már hívtak is az iskolából az időpont egyeztetése miatt. Gyorsan felvettem a kapcsolatot mpt (Molnár Péter) kollegával és hosszas e-mail váltások után nekiálltunk szervezkedni.
Belevontuk a MCSE-t és persze a Makszutov-ot sem hagyhattuk ki a szórásból.
Teltek a napok és sorra jöttek e-mail-ben a jobbnál jobb ötletek, segítségek és persze a jelentkezők. Nagy meglepetésünkre szolgált, mikor mpt barátom egy mailt küldve írta, hogy külföldi amatőrök is segítik a munkánkat egy kis ajándék napfogyatkozást-néző szemüveg és plakátok segítségével! (ez két héttel a beszélgetésünk után, postán meg is érkezett. KÖSZÖNJÜK!!!)
„Stephen Ramsden www.charliebates.org”
A teljes biztonság érdekében és hogy ne kelljen mindenkinek elismételni az alap dolgokat,-mpt-vel azt találtuk ki, hogy összeállítunk egy kis mellékletet, amit majd a tanárok figyelmesen felolvasnak a diákoknak. (Ne nézz a napba, ne ütögesd a távcsövet stb…)
A mellékletbe belevettük, hogy akinek esetleg kedve támad a rajzoláshoz, az a látottakat megörökítheti és pontozás után díjban részesítjük. Mivel Húsvét hétvégéjére esett a bemutató, ezért a gyerekek fele otthon végezhette el a rajzolást. Ezeket majd az ünnepek után
tudjuk értékelni.
A bemutató egyre közelebb került és én aggódva néztem az időképet, mivel április lévén eléggé szeszélyes az időjárás. Reméltem, hogy napos időt jósolnak. Az égiek szerencsére jó kedvükben voltak és az esőfelhőket és a magasban cirkáló réteget elhessegették!
Elérkezett a nap és bevallom egy kicsit tartottam, hogy nem fog fényesre sikeredni a bemutató.
De hála az időjárásnak csodálatos derült éggel kezdhettünk neki a kipakolásnak, távcsövek összeszerelésének és persze a szervezésnek az iskola pályáján.
A bemutatót pontosan 9:00-kor kellett elkezdenünk, hogy mind az 560 gyereket fogadni tudjuk. Hogy rendben menjenek a dolgok, kaptunk egy időfelelőst, Feri bácsit, aki az osztályokat kísérte hozzánk és nézte az időt annak érdekében, hogy mindenkire sor kerüljön.
Egy osztályra átlagosan 15 perc jutott, ez idő alatt próbáltuk normális keretek között bemutatni központi csillagunk felszíni tevékenységét.
Kértünk két paravánt, amelynek két oldalán napról készült fényképekkel illusztráltuk mit is fognak látni majd a távcsövek segítségével.
Persze kihagyhatatlan volt egy-két asztrofotóból álló kis képgyűjtemény, amit gondos bemutatás és egy kis magyarázat után megszemlélhettek.
A kis előadások megtartásában segítségemre volt Feri bácsi a suli mindenese és Dunavölgyi Ferenc, aki nagyon részletes és mélyreható információkkal tágította a nebulók szürke állományát.
A gyerekek érdeklődve figyelték és nagyon tetszett a galaxisokról, csillagokról és csodálatos színekben pompázó ködökről tartott előadás.
Ezek után szabadszemes megfigyelés következett, amit a külföldi amatőröktől érkezett
napfogyatkozást-néző szemüveggel, csoportonként próbáltunk bemutatni. A szemüvegen keresztül nézve egy kis sárga, narancsszínbe burkolódzó gömböt láttak, amit a gyerekek nagy csodálkozással és persze aranyos szavakkal illetek:
EZ NAGYON KEMÉNY, DE KAFA, BARÓ, ÚÚÚÚÚ
Ezen egy kicsit mi is felvidultunk, innentől kezdve már tudtam, hogy jó úton járunk és aggodalmam is köddé foszlott.
Mikor a szemüveg lekerült, a gyerekeket Karcsi2005 és mpt felé terelve, szépen elkezdődött a vizuális észlelés. Nyugodtan mindenki kivárta, amíg sorra került. Nem volt tolongás, vitatkozás, nagyon fegyelmezetten viselkedtek.
Karcsi2005 elhozta a galériában ismert, napfotóiról híres 60/500 Lunt és a 80ED apo-ját herschel prizmával.
mpt sem maradt le a 35/400 Lunt, illetve WO 72/432 megrez szintén Herschel prizmával felszerelt és Baader Continuum szűrővel ellátott kitűnő műszereivel.
Hatalmas sikert arattak a Lunt-ok, mert a fortyogó nap felszínéről, az óriási kitörésekről olyan képet mutatott, amitől a gyerekek és a tanárok, de még mi is elámultunk.
Míg a tanulók mpt és Karcsi2005 társaságában vizuálisan a napot észlelték, én addig egy kis szóró anyaggal a kezemben a tanárokat próbáltam lefoglalni és útmutatást adtam a leendő rajzok elkészítésével kapcsolatban.
Mivel 15 perc volt egy-egy osztályra, ezért arra kértem a tanárokat, hogy a tanteremben rajzoltassák a gyerekeket. Ha esetleg valakinek nem maradt ideje elkészíteni rajzát, annak ott a hosszú hétvége, ami alatt elkészítheti. (hát nem minden gyerek volt oda érte, főleg nem a felsősök)
A két Lunt után Pósán Tibor (PoTi) barátom következett, aki egy SW 80/600 ED hozott egy Herschel prizmával. A kis cső nagyon jól muzsikált, rengeteg részletet mutatott meg napunk hatalmas kiterjedésű foltjairól. A gyerkőcök duruzsolva állták körül a távcsövet és kíváncsi érdeklődéssel hallgatták Tibit, amint magyarázza a távcsőben látottakat.
Közben haladt a sor és a gyerekek elérkeztek Tóth Gábor (gatoth) 150/750 Newton műszeréhez, ami egy napszűrő fólia kíséretében és egy Hyperion okulár segítségével a napfolt csoportot próbálta behatóan ismertetni. Gatoth türelmesen állt és segítette a székre a tanulókat, közben folyamatosan a látottakat magyarázta és a kérdésekre válaszolt.
Néha olyan libasor volt egyes csövek előtt, amin mind elmosolyodtunk és a gyerekek arcára pillantva jó érzés töltött el minket.
A sor végén az utolsó távcsövet Baraté Levente (levin12) kezelte, ami egy SkyWatcher Black Diamond 120 ED apo refraktor volt Herschel prizmával szerelve, végén egy is_dmk_21AU04 kamerával, amit laptop monitorja segítségével kivetítőnek használt.
Az egyik napfolt csoport láncolatát vette célba és azt nagyította egy Televue 3x barlow lencsével. Egyszerűen ennél jobb befejezést nem is találhatott volna ki.
Nagyon hatásos volt a diákok számára a nagy foltcsoport élő kivetítése, látványos szerkezetét
szinte tanulmányozni lehetett.
Az erről készült rajzok is ezt bizonyítják.
Levente lelkesen magyarázta a sátor alatt a látottakat és előadását néha még egy kis poénnal is fűszerezte. Attól tartottam a gyerkőcök a nagy rohanásban elsodorják a sátoron kívül elhelyezkedő 120 APO-t, ami közvetítette az adást a kb. 4 méterre lévő kivetítőhöz.
Szerencsére ilyen nem történt, sőt inkább figyelmesen megálltak és megszemlélték a monstrumot.
Az osztályokat újabb osztályok és persze nagyobb nebulók váltották.
Gyorsan telt az idő, a szervezés nagyon jól és pontosan zajlott. Néha volt időnk egy kis szusszanásra is, amit a Polgármesteri Hivataltól kapott pavilon alá vonulva töltöttünk és
próbáltuk összegezni a dolgokat.
Pihenés közben megérkeztek az első alkotások, amik igen ötletgazdag rajzokat mutattak. Nagyon ügyesen ábrázolták a látottakat, ráadásul a kivitelezésben is akadtak nagyon szép képek.
Meglepetésünkre ellátogatott a helyi TV és egy rövid interjút készített velem és persze
többiekkel. A napsütés ellenére még ezt is jól tűrtük, pedig izzott a levegő, de rendesen!
Tibi naptejet osztogatott, hogy le ne égjünk, de így is kaptunk a sugárzásból.
Három óra felé már csak pár látogató maradt és persze a konyhásoknak is megígértük, hogy belenézhetnek a műszerekbe a finom ebéd után. Az iskola igazgatónője is szemlét tartott, hálásan köszöngette a szervezést és a munkánkat.
Arra kért minket, hogy csomagolás után egy rövid időre a csapattal menjünk be a tanáriba. Jól eső érzés volt ez mindenkinek.
Azért nem volt felhőmentes a nap, ugyanis a vége felé közeledve már a csoportképet elkészítve épp azon voltam, hogy takarodót fújok, mikor egy hatalmas orkán erejű széllökés söpört végig az egész iskolaudvaron- szétszedve a paravánt, amin a képek voltak.
Levente dobozba zárt laptopját felkapta és nekivágta az aszfaltnak. A képek szétrepültek az udvaron, mindenki ezeket próbálta meg összeszedni. Egy kicsit ideges lettem, de mikor Levente közölte, hogy semmi baj nem történt a technikával, már is nyugtáztam /ezt is megúsztuk!J/
Mivel a szél rendezte sorsunkat, elkezdődött az összecsomagolás, ami igen hálátlan feladat.
A gyors szétszereléseket a rutinos csapat pillanatok alatt elvégezte és pár perc múlva már a tanári előtt álltunk kifáradva piros arccal.
A vezetőség nagyon meg volt elégedve mindennel, köszönetüket nyilvánították ki mind az ott jelenlévő amatőrök és a háttérben segítőknek egyaránt. Egy kis ajándékkal kedveskedett a tanári kar, ami szerintem nagyon kedves gesztus volt.
Nagyon jól éreztük magunkat és gondolom, hogy a gyerekekben is mély nyomot hagyott, ez az élményekben gazdag hat óra.
Remélem lesz még ilyen alkalom, amikor ismét megmutathatjuk a magyar amatőr csillagász társadalom munkáját és tevékenységét.
Köszönöm srácok.





























































































---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
©Copyright Klacsány Imre 2011