EQ6 mechanika átalakítása, bordásszíj hajtásra.
Készítette: Pósán Tibor és Klacsány Imre
Az átalakításhoz szükségünk van a fent látható nagyobb fogaskerékre, amit Sári Pálitól lehet megrendelni, a kisebb fogaskerekeket illetve a bordásszíjat
szaküzletben lehet beszerezni. Valamint szükségünk lesz ragasztóra, amivel a kisebbik fogaskereket rögzítjük a tengelyhez /LOCTITE/
Miután beszereztük a fogaskerekeket, sajnos még igényel némi kis esztergálást és fúrást. A kisebb fogaskereket egy "5"-ös fúrószárral kell középen meg fúrni, mert csak így tudjuk a tengelyre felcsúsztatni. A nagyobbik fogaskerék vastagságából kell levenni és a rögzítő kerék átmérőlyéből.
A vezérlő panel eltávolítása után láthatóvá válnak a motorok, amit 2 darab csavarral rögzítettek a házhoz. Nem árt megjelölni a házat és a motorokat is, hogy a visszahelyezésnél biztosan a helyükre kerüljenek.
A pólus távcső világítását lehúzzuk a panelról, motorokkal együtt a panel kivehető a házból.
A motorokról leszereljük a fogaskerekeket.
Az új fogaskerekeket ragasztóval rögzítjük a tengelyhez. A tengelyen csak annyira nyomjuk rá, hogy a szíj zavartalanul forogjon és ne érjen bele a ház és a motor oldalába.
Ha végeztünk a ragasztással félre rakjuk ./30 perc száradási idő/.
Deklinációs tengely szétszerelése, az ellensúly rúd kicsavarása és csavarok lazítása után óvatosan húzzuk szét úgy, hogy a csapágy le ne essen a földre.
Pólus távcső eltávolítása
Rektaszcenziós tengely szétszerelése.
RA tengely csiga orsójának kiszerelése.
A ház külső betakarása az esetleges kosz és fém darabok miatt. A fogaskerék és bordás szíj helyének jelölése a RA. illetve a Dec. helyén.
Kivágás, reszelés, finomítás. Majd egy nagyon alapos takarítás a szennyeződések eltávolítása.
A fogaskereket benzines tisztítás után speciális zsírral, kellő vastagságban végig kenjük. ügyeljünk, hogy a rögzítő csavar /kuplung/ helyére ne kerüljön zsír. Ha mégis, akkor alaposan tisztítsuk le, így mikor észlelésnél rögzíteni akarjuk a mechanikánkat biztosan csuszás mentes lesz. /nem kell agyon húzni a rögzítő csavart/
Mind két csigaorsót szétszedjük, /ügyeljünk a fogaskeréken elhelyezett feszítő csavarok kilazítására/ csapágyat lehúzzuk. Az orsót benzinnel lemossuk majd visszahelyezve az orsóra a csapágyakat ,és az új fogaskereket, beillesztjük a helyére. Arra ügyeljünk, hogy bordásszíj akadály mentessen mozogjon.
A csigaorsókat zsírozzuk, majd visszahelyezzük a tengelyekre. A csapágyakat finoman húzva állítjuk úgy, hogy ne túl lazán forogjon a házba, de ügyeljük, hogy szorulás mentes legyen.
A csavarokkal finoman rögzítjük, majd visszahelyezzük a házat az állványba.
Csapágyak zsírozása, majd felütése gumikalapáccsal
Távcső tartó sín felszerelése, ellensúly tartó rúd visszacsavarása, csapágyak meghúzása /kotyogás mentesen/ pólus távcső rögzítése.
A motorok behelyezésénél segítségünkre lehet egy darab puha, hajlékony drót. Amivel a bordásszíjon átfűzve könnyedén ráhúzzuk a szíjat a fogaskerékre.
Csavarhúzóval feszíteni tudunk, ha esetleg beüzemelés után nagyon feszesnek illetve nagyon lazának találnánk a szíjat. Ezt a motor hangjáról könnyedén beállíthatjuk.
Ha elkészültünk és a panel is a helyére került, utólagosan a csigaorsókat állítani tudjuk a RA és a DE tengelyeken található kis csavarokkal.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
©Copyright Klacsány Imre 2010